A város a felkelő nap fényében nem mutatta más arcát, mint korábban. Álmosan pislogó redőnyű házak szegélyezték azt a kis utcát ahol haladtam. Ma, mikor végre nem volt fagyos a reggel hosszú idő óta elfogott a hangulat, hogy többnek lássam a világot, mint amit valóban mutat.
A varázslatot maga Dzsini vezette elém. A világ tiritarka, pepita és kockás kinézetűvé vált. A házak dülöngéltek a vidám dallamra, kerítések deszkái forogtak és váltották színűket piros-kék árnyalatban. A csonkra vágott fák személyében lágy hangú csengő-bongó kórus is csöppent közénk. Az utca a végén cilinderes, sétapálcás pingvinek szteppeltek, de a legkisebb túlzásba vitte. Végül a többiek kirántották a látómezőmből. Az égen varjak repültek énekelve és személyesen a kis Dumbó lapát füleivel.
Az egyik fán a csíkos macska nagy szemei villantak és nevetése visszhangzott a nagy finálé előtti csendben. Tökéletes időzítéssel fújt végig a szél és látványosan görgette a hópelyheket.
A fanfárok felzengtek és a szél megfordult. Illatos erdei virágszirmos levegő ölelt körül, majd forgatott meg. Felpillantva az egyik tetőre pedig épp Simba üvöltötte el magát, majd alig félreugorva robogott el mellettem Timon Pumba hátán.
Felnevetve hagytam el a kis utcát. Ismét rám talált csodaország varázsa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése