Ahogy lassan álomba merültem, az égősor fénye egy álomhoz vezetett. Sötét volt, és hideg. Fáztam, nem tudtam hol is vagyok...
A távolban apró fénypontok mutatták az utam, nem tudtam mi vár rám, de éreztem ott a helyem. Át a félig befagyott tavon, át az úttalan utakon. Messze,messze vitt a lábam, egyenesen egy ligethez, ahol a kunyhó hívogató meleg fénye betöltött egy nagy teret. A hó itt eltűnt, szinte már tavasz volt. Ez a hely igazán Nyárvidék, ahol a szeretet melege várja a vágyakozót.
Az ajtó kinyílt, a tűz barátságos tánca egy alakot rajzolt bele a félhomályba. Ő a félfának támaszkodva nyújtotta felém kezét, én pedig elfogadva ajánlatát, könnyed szívvel tértem be a helyre.
A szoba ismerős volt, álmaimban talán régen kísértett, majd az alak is ismerőssé vált. Csókja, illata, ölelése, lénye ébren volt lényem része. A magány és a reszketés egyből eltűnt karjaiban. Helyét a szeretet, szerelem, s a vágy vette át. A kandalló elé a földre ültetett, majd meleg italt és újabb ölelést kerített. Ölelő karjai feltüzelték szívem, forró csókjai pedig elveszejtettek engem...
Az éjszaka csodás volt, minden rezzenése maga, s talán több is, mint álom. Nem volt más, csak ő és én a világon. Érintése nyomán forró reszketés járt át, csókjaim viszonozták mindazt amit szavakkal, hálával kifejezni képtelenség.
A hajnal egymás karjaiban köszöntött ránk, de nem bántuk a nap magasodó sugarát, hisz tudtuk jól otthon vagyunk, Szerelemben, szenvedélyben itt mindörökké osztozunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése