A fák körvonalait figyelve suhanó alakokra bukkanok a messzeségben. Az ablakon át tükröződik egy alak, majd a tejfehér földi felhőkbe vész.
Távolabb kecskelábú faunok nyomait fedi a végtelen erdő talaja, s kétágú sípjuk édes altatója visszhangzik az álomra szenderedett fák között...
A tündérek is pihennek, hisz dolgunk nincs, az ébredést várják, hogy ismételten vidám pezsgő munkához láthassanak. Csak a dacos driád járja az erdőt, óvva minden apró és legendás teremtményét, hisz a pegazusok, és unikornisok most az Elfek kastélyában várják az új tavasz eljöttét.
Az ősöreg fák lassan hajlonganak a ködben, derekuk kissé csavart hajlott, történetüket suttogják a csendben.
Rájuk az Ent fapásztor vigyáz, segítségével a moha takarja be, megfáradt tagjaikat, és védi a zord téli zimankótól...
Az erdőt lassan hátrahagyva, a lakott terület, s falu képe rajzolódik ki a vastag vattapamacsból. Nyirkos, álmos házak kertjét vastagon fedi a varázs, s Morgana védelmező suttogása... Hisz ő óvja a természeti népek világát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése