A meghittség könnyed karjai között merültem el a forró víz és a halk zene nyugtató varázsába. Apró mécsesek világították meg a fürdőt. Fényük táncra perdült a víz tükrén, mikor megzavartam a felszínt. Lágy virágillat töltötte be a tüdőmet. Minden tökéletesnek hatott. Nyakig merülve a simogató forróságban, elfeledve a világ fájdalmát, mindent...
A víz alá merültem, hogy egy másik világba juthassak. Lehunyt szemekkel, visszatartott lélegzettel vártam és vártam.
Végül az utolsó légbuborék is kipukkadt a felszínen. Mély, csodás érzés töltötte el a tüdőmet, szívemet, lényemet. A halk dallam ismeretlenné vált, és hangokat is hozott a víz. Felnyíltak szemeim, lassan felemelkedtem és kidugtam az orrom egy újabb adag éltető levegőt véve. Az illat is más lett. Ismeretlen, hívogató, pezsdítő. Lemerültem, hogy lendületet vehessek és a felszínre érjek.
Sötét volt, távol fények mutatták az utat...
Faunok fuvoláztak, a dallamra nimfák táncoltak. És tündérek, vízi tündérek.
Feléjük úsztam remélve, nem menekülnek el, de az egyik tündér felém mosolygott, kinyújtotta kezét. Vártak rám, nem féltek tőlem...
A vízből kilépve a tavasz kellemes estje borított be mindannyiunkat, és mi hagytuk, had repítsen magával a virágszirmos szél. Tűz fényénél hallgatva az édes dallamot, éreztem talán végre közel járok. Lassan itthon vagyok.
A fák közül egy csodás unikornis lépdelt elő, büszke járása, gyöngyház sörénye ámulatba ejtett. S nyomában jött Ő, kire szívem mindennél jobban vágyott...
Karjaiban megpihenve éreztem egész, s boldog vagyok.
Mosolya elfeledtetett minden régi rossz emléket.
Szerelme és szerelmem szeme csillogásában fénylett.
Végül ismét visszatértem a vízbe, de most már vele. Úsztunk, játszottunk, boldogok voltunk a varázslat erdejében.
Ám valami húzott-húzott lefele. Az ismerős dallam és a sötét fürdő képe. Elvesztve tekintetét, elengedve kezét merültem ismét alá, hogy a valóságban ébredjek nélküle.
Ám a gyertya fényénél megcsillant a csempe, ez név volt oda feljegyezve...
Lorelay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése