Nem tudom ki, vagy mi vagyok. Azt sem lehetek e más, jobb. Beletörődni, küzdeni, ellenkezni, elfogadni. Mit lehet még tenni?!
A lelki hullámvasút mellé ismét megjelent a fizikai gyötrelem. Fáj...
Nem tudok ülni, állni, feküdni. Nem tudom lekapcsolni, elfeledni. Hiába a gyógyszer, a fájdalomcsillapító, hiába az aggódó gondolat. A mellkasom és bokám között rettenetes fájdalom halad.
Átölelem és ringatom magam. Nem hat, semmi sem hat. Könnyeim hiába hullanak, mert nincs kiút a sötét börtön sarkában kuporogva saját testem fájdalmának rabja lettem.
Azon a napon azt hittem egy angyal jött el, és segített le a kínpadról. De nem... A démonok táncát nézem, vidám tobzódásukat a végtelen tűz fényében. És a vérben...rengeteg vérben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése