Ahogyan te is írtad, ezt én is elmondhatom...
Nem kell nagyon osztanom szoroznom a helyeket a szívemben, mert nincs sok jelentkező erre a "kegyre". De talán -biztosan- jól van ez így.
Sőt, tovább gondolva a dolgot, jobb lenne, ha ennyien sem lennének... Talán akkor végre nem reménykednék, vagy hinnék annyira emberekben. Nem élném bele magam olyan dolgokba amik csak a fejemben léteznek igazán és soha nem valósulnak meg.

Vicces az élet. Tekerünk az elismerésért... Amikor aztán mégsem érjük el, vagy épp nem olyan, mint álmainkban jön a jeges zuhany és a valóság kínkeserves szürkesége.

Nem akarok beleszürkülni a világba!!!
Nem akarok elveszteni a szívemből senkit,pedig ez történik.
Szépen lassan kikopik minden...

Azt hittem, hogy elég az őszinte és tiszta szeretet amit adhatok. De nem...
Nem vagyok szép, sem okos. Nem leszek nagymenő, vagy gazdag soha sem. Nem adhatok sikeres jövőt, hatalmas karriert.
Szeretetet, álmokat, reményt, hitet, érzelmeket, és ha végre megtalálnám azt aki önmagamért szeretne érte még a bármi sem elég erős szó...

Ha végre azt érezhetném amit talán igazán még soha... Ha csak egyszer is rettegés nélkül mondhatnám ki: "Szeretlek!" Ha eljönne az amikor elhiszem azt, hogy van helyem bárki mellett... Ha elhihetném, hogy méltó vagyok a szeretetre...