A szívem megállt most este, és nem is csak egy pillanatra.
Átjárt és megijesztett a hír, majd az aggodalom...
Tudom, hogy azt mondod mindig, hogy érted aztán nem kell...
De ha nem aggódnék, akkor az azt jelentené, hogy nem szeretlek, és nem vagy fontos.
Pedig az vagy! Rettentő fontos, és úgy szeretlek, mint kevés lelket a földön...
Mégis képtelen vagyok dolgokra.
Nem tudok veled lenni abban a nagy és fontos pillanatban. Nem támogathatlak, nem foghatom a kezed, nem tehetek semmit!!! Csak a távolból,csendesen, némán, teljes szívvel és lélekkel, őszintén szurkolok. Valamint Reménykedem, hogy minden rendben menjen.
Az aggodalom és a tehetetlenség dühe pedig áztatja az arcomat...
most, mikor ezeket a sorokat írom...
előbb és eztán, mikor csak a képernyőt bámulom és próbálom kitalálni mit is mondhatnék.
Féltelek! Szívós vagy és kemény... én mégis féltelek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése