2010. november 2., kedd

My Angel's mission completed

Nem is tudom hol kezdhetném. Talán egy kis előzetes majd magyarázatod ad...
A történet azután kezdődik miután egy másik fájdalmasan, de lezárult. Ám mégsem teljesen, hiszen egy apró fénysugár képében barátként megmaradt a lehető legtöbb és talán a legjobb dolog. A barátsága. Ő kezdte el az angel mission-t.

Az életem egy ismételten sötét korszaka köszöntött be. Közel álltam, hogy elveszítsek mindent és ez talán túl nagy súllyal nyomta mindenem. Kész lettem volna feladni, megszabadulni mindentől, és egy olyan életet élni ahol már semmi jóra nem számíthattam. De nem ez történt. Sőt...
A titokban megszervezett meglepetés, több volt, mint amit életemben valaha is reméltem?! Nem, inkább amit elképzelhettem volna. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy a felszabaduló súlyok terhe nélkül meg bírok e állni előtte, és mégis miként reagáljak. Neki hála meg bírtam állni, és egy nagy hülyeség volt a köszönetem-üdvözlésem. Konkrétan az "Idióta!" mégis minek minősül?! :)

Végül hagytam, hogy elragadjon és elsodorjon az ár, de ő velem sodródott. Ismét felütötte fejét a nap az életemben, és talán most már nem csak egy rövid időre érkezett meg. Van az a mondás, hogy a baj csőstől jön. Hát esetemben talán pont, hogy a jó érkezik meg, és társul vele még több jó, valamint sok apró boldog pillanat.
Bár fekete lány vagyok, és kóbor, de talán egy kert, és mellette egy szerető "gazdi" vár. Nagy jóindulattal, mert az szükséges, de ha képes vagyok rá, mindent, de mindent meghálálok!
Szeretek, szeretek, remélek, mosolygok... Azt hiszem megfordult a világ, de jó, és ráadásul ez a változás talán nem lesz nagy teher, még nekem sem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése