Az emberi lét véges, ám egyes vallások és nézetek metamorfózisról vagy épp reinkarnációról beszélnek. Ez afféle nyugtató lenne, hogy ne féljünk annyira az elmúlástól, vagy a véges létezés valójában vezethet végtelenbe?!
Az emberek befogadó- és tűrőképessége véges. De ez minden pontban igaz?! Vajon az érzelmek, szeretet/gyűlölet, a kézzel megfoghatatlan dolgok nem képesek e végtelenségre?
Ha azt mondja: "Szívembe zártalak..." az örökre szól? És mégis mennyi hely van abban a szívben ami egy egész életen át fogad új lakókat?
Az emlékek az idő múlásával megkopnak. Akkor talán a szívbe zárt személyek is eltűnnek egyszer...
Cseppet sem vagyok idős, ám már így is sok emlékem megkopott. Viszont nem akarok "kidobni" senkit sem a szívemből. Az Örökké szeretném, ha örökké tartana.
Akad e szív ahova bevackoltam magam? Fakuló emlékek melynek szereplője voltam? Lélek aki úgy gondolja helyem van a szívében és e bérlet végtelen?
Személy aki halálom után rám gondolva azt mondja: "Sosem feledlek..."
Hogy egy végtelennek hitt véges pillanatban több legyek egy kifakult kép megsárgult szereplőjénél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése