Akadnak olyan napok, órák, percek, mikor az emberek szinte kifordulnak önnön magukból. Visszagondolva nevetséges volt amit reggel alkottam. Akár egy elkényeztetett kis pics@ nyüszögtem minden miatt.
Kezdem azzal, hogy egy kellemesen ébren végigszenvedett fél éjszaka után, nagy nehezen VÉGRE sikeredett annyira leállítanom magam,hogy szerencsétlen álommanó belegyilkolta a szemeimbe az alvóport, így jó 1,5-2 órát sikeredett aludnom. Ezt a szendergő állapotot dübörögve döntötte romokba az ébresztőm csengő-bongó idegesítő csörömpölése, mivégre ismételten ébren voltam.
Hideg,sötét,jeges,szeles kilátásaim a külvilágra már-már könyörgő hatalmas könnybe lábadt szemeket idéztek az ilyenkor megszokottan kómás tekintetem helyére, de nincs mit tenni... Ki kell mennem oda... Brrrrr... Még jó,hogy előkotortam a télikabátom a szekrény mélyéről.Miután a másik szobában eltöltött teendők végeláthatatlan sorát próbáltam leküzdeni pizsamában, az én szeretett ágyacskám kihűlt, minden kedvességét elvesztve gonoszan ismételgette, hogy "menned kell! Aludtál volna a sok forgolódás helyett", és elkaptam még egy "idiótát" is ami bár bosszantott az ölelő takarómtól, de egyet kellett értenem vele. Így villám sebességgel öltözködni kezdtem, egy az rohadtul fáztam, ráadásul a hosszadalmas vacillálásnak miszerint menjek-maradjak rendesen eljárt az idő.
Kifelé menet a körmöm letört és ez megalapozta a zsörtölődő hangulatot. Persze, hogy semmi sem tettszett...
A jeges útszakaszon viszonylag meredek leereszkedés minden lépésénél vagy kismillió féle kép láttam magam ahogy elvágódok, kitöröm nyakam,kezem,lábam,vagy épp ráesem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése