2011. május 4., szerda

Mégis módosulhatok?!

Úgy gondolok magamra, mint a menthetetlen, módosíthatatlan ember. Ám ma bebizonyosodott, hogy igenis változom. Sőt, kikerülök emberek hatása alól és bekerülök emberek hatása alá. Hogy ez jó, vagy rossz?! az csak a jövő zenéje...

Szóval a képlet egyszerűnek indult, de végül kétismeretlenes egyenlet keveredett ki belőle. Ám mint a legtöbb egyenletnek úgy fest ennek is lett megoldása...
A-chan nem tegnap tűnt fel az életemben... részletekre most nem térnék ki. Dióhéjban szép volt jó volt, aztán rossz is volt és ami csak lehet :S
Végül jött és ment. És csak zűrt, valamint űrt hagyott maga után.

Ma azonban visszatért. Én pedig kétes érzésekkel, de belementem a találkozóba. Attól tartottam ismételten beránt valami olyanba amire most se szükségem, se feles kapacitásom sincs... Arra számítottam, hogy megint elvarázsol a maga módján és a vége ugyan az lesz. Könnyek...bánat...fájdalom...depizés és lelkizés...

De belementem, végtére is mazochista életfilozófiám és az idiotizmusom egy csipetnyi függőséggel vegyítve csak erre a válaszra sarkallt. *dobpergés*
A várt hatás viszont elmaradt!!! wtf? o_O"
Nem zúgtam bele, nem vágytam rá, nem kívántam, nem reménykedtem... SEMMI...
Hogy ez hogyan lehetséges nem jöttem rá, pedig elhiheted, hogy mennyit agyaltam rajta.

Miközben beszélgettünk azon kaptam magam, arra gondolok "Mégis mit csinálok én itt?! Nekem máshol kellene lennem... Keresnem kellene a boldogságom. Azt az embert akire vágyom! Azt a személyt aki ha létezik a földön ENGEM SZERET (majd)!!!" Ezen mosolyognom kellett.

Pár hónapja még repeső szívvel hallgattam volna a mondandóját. Élveztem volna -pironkodva- apró bókjait és kifutottam volna a világból, amikor azt mondja "Hiányzol!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése