A gazdászgyerek sose kesereg,
ott a lova nagy a feje búsul eleget.
Ha a pénze fogy, gondol egy nagyot,
s ír haza a papájának egy képeslapot:
"Te is voltál gazdász apám jól tudod Te azt,
szerelembol nem élhet meg a gazdász fiad."
Lesi a postást, hoz-e valutát,
bánatában elfelejti az absztenciát.
Hogyha megbukott, hát mulat egy nagyot,
félre vágja üstökén a gazdász kalapot.
Eldalolja, professzor úr mégis jól állunk,
legfeljebb, majd egy-két tárgyból pót-kollokválunk.
Fő, hogy a babám szeret igazán,
lesz még nékünk az Alföldön akácos tanyánk.
Hogyha valahol, az Isten tudja hol,
tanyát üt az öreg gazdász s vígan dalol:
Elsárgult a kukorica minden levele,
véget ért az öreg gazdász vidám élete.
Hoci a pipám, meg a borkabát,
most már aztán gazdálkodjunk a réz angyalát!
Nincsen a világnak még olyan csodája,
mint mikor a keszthelyi gazdász felül a lovára.
Felül a lovára, rágyújt pipájára,
a Hétszentséges Atyaúristen is lemosolyog rája.
Lemosolyog rája, csókra áll a szája,
Jézus Krisztus is Keszthelyen volt gazdász
fiatal korában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése