Átlépve az álmok kapuját,
A végtelen szigetét jártam át,
Feltépett lelkek sebei várnak,
Talán egy órám van csak hátra.
Vértengerek partján álltam,
Üres szemű lélek árban,
Szörny az ember, de szerelme ég,
A szívében új tőrdöfés.
Fekete hajnal, fekete ágy,
Fekete az álmodás,
Fekete minden,
Fekete szárnyalás.
Újra ébrednék, ébrednék már.
Vérző szívek szagát érzem,
Elmerülök a néma mélyben,
Egyre jobban húz az éjjel,
Taposok a mocskos vérben.
Szemeikben üvegszilánkok,
Másképp látják e romlott világot.
Miért nincs kristály szemünk helyén?
Lennénk mind boldog, s szerény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése