Azt hittem annyi kín után végre egy kevés jóság költözik végre a szívembe,életembe,napjaimba és a jövőmbe. Én kis naív butus kölyök... Elhittem,hogy lehet hintó,herceg,szép folytatás. Rövid volt,de annál valósabbnak éreztem. Ám most rádöbbentem a valóságra. Nem vagyok igazi, nincs párom,nem lesz semmim... Az álmaim sorban roppannak össze,mint az üveggömbök az összeszakad karácsonyfa alatt. Ám nem csak a karácsonynak lett fuccs... Hittem benne,hogy ha nagyon vágyom rá,elérhetem,de ez nem így van. Hosszú évek,eddigi életem ábrándjai lassacskán elfogynak,és én maradok üres porhüvely aki sosem mosolyog többé,mert elvesztette a hitét. Mit ér a lélek ami nem hisz a lehetségesben, az álmokban, a jó dolgokban...
Azt hittem bármit le lehet küzdeni,de az út elfogy még a cél előtt. Sosem érhetek oda,de azt mégis látom,ahogy az álmaim tárgya másé lesz, és boldogság éri,míg én lassan semmivé válok és eltűnök...
Csak annyit mondj sayonara, és ígérem elsírom könnyeim,és nem létezem többé,hogy elfeledhess és boldog lehess. Sayonara,csak ennyit mondj,ha valaha is fontos voltam egy pillanatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése