A lusta nap álmos sugarait ha nehezen is, de átengedte a felhő sűrű ölelő paplanja.
Ez a hajnal más volt mint eddig megannyi korábban. Nem voltam egyedül. Nem, nem úgy ahogy mostanság mindig fogalmaztam, hogy mi voltam. Most igazán mi voltunk. 2 személy- 3lény... :)
Annyiszor elmondtam már, nem vagyok valami közvetlen érintkezős emberke, de most képtelen voltam betelni azzal a jóleső gondolattal, hogy álmában is ölel. Tudom nem nagy dolog ez, ha az ember rendes kapcsolatban él. Ehh... rendes kapcsolat... van egyáltalán rendetlen kapcsolat?
Inkább úgy mondom, aki kapcsolatban él, nem pedig olyan kusza és érthetetlen kötelékben, mint ő és én.
Óvatosan megfordulok. Úgy érzem csak akkor hiszem el, hogy itt van, ha láthatom. Talán túl óvatos voltam, mert szorosabban ölelt és azt motyogta: "Ne menj még."
Hova is mehetnék?! De ekkor feltűnt, hogy nem otthon vagyok. Ez a hely ismeretlen, az ágy jóval nagyobb és a szoba sem az enyém. Hol vagyok?!
Nem, nem számít csak az, hogy Ő itt van. Nézem alvó arcát, fel sem tűntek apró csíkjai eddig. A történések megmutatkoztak szeme, homloka vonalain. Mennyi feladat, probléma és megoldandó gond vár rá még ebben az érdekes hónapban. Elszégyelltem magam, mikor lettem ilyen önző?! Tényleg képes voltam ebben a férfiban bűntudatot ébreszteni?! Úgy éreztem én húztam azokat az apró mélyedéseket valami láthatatlan pengével. Miért tettem ezt vele?! Hogy lehetek ilyen szörnyű????
Lágyan elmosolyodik, majd azt motyogja: "Tudom,hogy nézel. Nem tudok aludni." A mosoly eltünteti a gond árkait, és ajka körül megjelennek a nevető ráncocskák.
Hát ezért nem láttam eddig, mindig próbált mosolyogni. Erős tudom jól, de én az embert szeretem, nem a szobrot.
Jó ideje először ismertem be magamnak ismét, hogy még mindig szeretem. Nem tudtam feledni, nem tudtam gyűlölni hiába volt fájó a múlt.
Kinyitotta szép szemeit, ott volt minden. Múlt, jelen, elképzelt jövő. "Jó reggelt szerelmem!" pislogott, így nem látta megremegő ajkaim.
Jó reggelt...hunytam le szemeim
Még mindig képtelen vagyok rá. Nem megy...MIÉRT?!?!?!?!
Megfordultam és megpróbáltam vissza aludni, ő megsimizte a hasam és mielőtt visszaaludt volna, csak annyit mondott: "Apa szeme fénye"
Két könnycsepp zárta vissza alvó szemeim. A kétkedő,mi nem hisz saját magába. Valamint a bizakodó, mi reménnyel telve várja a valódi csodákat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése