Nem hiszek a tökéletesben, arra csak törekedni, elérni soha. Viszont a majd tökéletes már egészen más. az nagyon is valósággá válhat és válik is néha.
Azt hiszem én részese lehettem egy ilyen pillanatnak. Visszagondolva is csak azt tudom motyogni az orrom alatt szép csendben, hogy ez volt eddig az egyik leglegleglegközelebb álló dolog.
Szerintem nem nehéz kitalálni miről is fecsegek, vagy mire is gondolok. Igen, rájuk és a velük töltött apró időszakocskára.
Csak azt tudom mondani, míg élek és remélek nem feledhetem és nem is feledem az apró rezzenéseket, illatokat, hangokat, képeket. Mindent, de mindent meg akarok tartani hosszú-hosszú időkre!
Megtörtént amit lehetetlennek hittem. Nem féltem várakozás közben. Boldog voltam, mert Ő ott volt és éreztem a túláradó szeretetet irányunkban. Aztán jött a nagy pillanat, mikor a főhős eléri a nagy sóhajtás idejét és innen a néző mosolyogva hátradőlve konstatálja, happy end... Boldogan, míg meg nem...
Az a figyelő és mégis meglepett tekintet, a lágy, ám férfias vonalak, a szeretetteljes mosoly és a boldogság apró könnycseppje egyetlen arcon. Hogy lehet ennyi érzelem?! Hogy lehetséges ez, részben hozzám kötődik. A férfi akit annyi ideje és nem kis imádattal vegyítve szeretek. Ott volt, és minden rezzenése boldogságról árulkodott. Hozzám kötődve, engem emberszámba és kegyeibe emelve.
Itt még nincs vége a filmnek, bár a vége főcím talán beindult és sokan elhagyták a mozit egy mosdót keresve a méretes üdítő hatására mit a pénztárnál vettek...
Folytatódott a csoda, mert csak egyszerű hétköznapi mozzanatnak cseppet sem nevezhető.
Nem volt hullámzás, inkább a boldogság egy bizonyos fokú stagnálása majd ismételt emelkedés ha ez lehetséges. És mint kiderült nagyon is az.
Az éjszaka ha tervezett, ha spontán esemény csippenetjeitől is,de hihetetlen és valóságos volt.
Még érzem az illatát, látom a vonalait, ha lehunyom a szemeim. Hallom a nevetését, és mosolyra görbül a szám ha csak rá gondolok.
Nem hiszek a tökéletesben, de ha hinnék a hitem kötelezne, hogy megnevezzem mi is volt ez. Akkor azt mondanám egy apró család kezdet tökéletesen szépséges pillanata...
És bár mint mindennek, vége szakadt örökké életben marad a szívemben, a sötét és zavaros elmémben-lelkemben...
Az árny fényesebben ragyogott egy pillanatra, mint megannyi hófehér lélek ki a földön és égben jár,s kel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése