Sokáig halasztgattam, hogy leírjak érzéseket, mert élveztem a boldogságot. Aztán töprengtem vajon jó e leírni, mikor elveszett a jó. De rá kellett ébrednem, hogy ha megtagadom, vagy elfelejtem őrületes hibát követek el magam ellen...
Egyik este csak úgy kicsúszott belőle a szó, szeretlek. Én féltem válaszolni, és féltem mi lesz, ha nem teszem meg. Végül erősebb lett a jó iránti vágy, és egy elemző üzenetben okokat felsorakoztatva adtam tudtára, ismételten megnyitottam lezárt szívem, és az iránta táplált érzelmek kapuját. Egycsapásra felfordult a világ, nem volt sötét oldal, csak a csodálatos napsütés. Hihetetlen volt, maga a megtestesült álom egy igazán szép, bár néha szomorkás mesében. Mindig is kirázott a hideg a nagy ohm... hűha love-tól, de mikor belecsöppentem élveztem minden egyes pillanatát. A kismillió hiányzol és szeretlek üzenetet, tőle először nem idegesített a Bettikém. Vagy ezerszer elképzeltem ahogy kimondja, vagy épp a szerelmem és cicám szavakat. Nem éreztem gáznak, hogy nyuszizzam, vagy kedves és szerelmem szavakkal illessem, pedig eddig max becenév/keresztnév volt kicsikarható tőlem. Vele ébredni, vele álomba merülni. Érezni ahogy ott van velem, róla és vele álmodni. Rá gondolni naphosszat. Szeretni őt és általa szeretve lenni. Először éreztem a pillangó hatást, valahányszor Ő került a képbe. Úgy hittem bármi lehetséges, és semmi és senki más nincs a földön, hogy elrontsa a pillanatokat. Se család, se rossz ismerősök, senki nem tudott elérni, hogy bántson.
De tényleg túl szép volt, hogy igaz legyen... Ám én mégis újra élném mindezt egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése