Mézzel

Szétfeszülő combjaim között
hömpölygő csodámba temetett
arcod, mohón vész el,
mikor éhes kínzó kéjjel
felsiklik a négy fal visszhangja,
mézzel csendesítesz,
édes ízét
lágyan csorgatod ajkaimba.

Valóczy Szilvia