Elvinnélek

Lehet, hogy ismersz annyira, mint senki más, azonban még te sem tudsz mindent rólam.

Egyszer elvinnélek egy sétára. Egy sétára a világomba, hogy megértsd a működésem...

Akkor ez egy alkalommal neked kellene az én tempómat felvenni. sok időt kell rászánnod, mert hozzám a kell. Energia és sok-sok idő...

A más tempó csupán a kezdet. Rámutatnék azokra a dolgokra amikre magadtól talán sosem emelnéd a tekinteted. Meglátni azt a világot ami mindig is volt, csupán az emberek -még te is- elsiklanak felette.

És ha már látod...Ha már igazán látod, még mindig kell egy kis kitartás! Hisz látni nem elég amíg nem érzed, nem fogadod be, úgy mint a világom Téged!

Ahogyan a világom, úgy én is...

Ahogyan én, úgy a világom is...

Több egy egyszerű dolognál! Mindennek van múltja, jelene, jövője és története...

Lehet, hogy számodra ez nem nagy dolog,

de nekem

a világom amit másnak nem... sohasem mutatok!

Élet

Esetemben az álmoknak színük van.
A hangoknak, illatuk.
A képeknek, ízük...


Az esőcseppek ázott föld illatával töltik fel a tüdőm.
Mezítelen bőröd látványára, ajkaim csókod ízétől bizsereg.
A könny áztatta természetben, 
istenségek tekintetének kereszttüzében,
lehull a lepel szemérmünk menedékéről...


hogy a forróság egybeolvasztva megteremtse azt,
amit úgy hívnak


Élet.

Semmi az ég világon

Amikor megkérdezed mi van velem, 

azt mondom semmi.

Pedig esetemben, pont, 

hogy a semmi a Valami!

Valaminek a hiánya...

Lehet, hogy épp neked!

Hisz, ha kérdezned kell,

azt jelenti,

nem

vagy

velem!

Akkor pedig biztosan

Hiányzol nekem! 

Féltékenység?!

Mielőtt újra megvetően konstatálod, hogy a saját világomban élek, gondolkozz el!

Vajon tényleg az zavar, hogy így élek?!

Vagy inkább az, hogy te nem??? :)

Örökké nem eshet

It can't Rain all the Time.

Mézzel

Szétfeszülő combjaim között
hömpölygő csodámba temetett
arcod, mohón vész el,
mikor éhes kínzó kéjjel
felsiklik a négy fal visszhangja,
mézzel csendesítesz,
édes ízét
lágyan csorgatod ajkaimba.

Valóczy Szilvia

csak egy ölelés

Olyankor elsötétül minden...
Csak a vágy éget,
mit két kezed csihol,
ha melleimet érinted.

Mindent kéjbe burkolt.
szerelmes érintésed
megrezzent bennem
egy aprónyi sejtet
Éhessé tesz, ahogy
testem körül
kígyózó karjaid
felkavarják a teret
és én lassan ringatózva
köszönöm meg
nyakam ívére emelt
csókjaid...

A buta lány levele, mert mindig butaságot követek el...

Nem az a bajom, hogy nem "törődsz velem". Valahol totálisan és világosan érthető az, hogy a barátaiddal töltöd a szabadnapodat. De tényleg. Nem kell tőlem engedélyt kérni előzetesen, hogy is kellene?!
Valahol azt vártam, hogy ha legalább nem is beszélünk, hagysz egy üzenetet...mondjuk azt amit tegnap este írtál. 4nap függvényében 10 másodperc nem lett volna olyan elképesztően sok.
Fel bírtam volna fogni. Azt nem mondom, hogy nem esett volna akkor is szarul, de ez már az elmebeteg agyam és egyéni szociális problémám függvénye. Mert ez már a nyuszika és a sapkája kategóriájába esik. Ha van, az a baj, ha nincs akkor meg az... Ha szólsz, hogy mi is a helyzet, azt is túlkomplikálom, de így meg pláne azt tettem. Ezzel nem lehet mit tenni, ilyen vagyok sajnos. :(

Féltékeny volnék?! Igen, ezt beismerem. De nem abban a formában ahogy "várható lenne"...

Az, hogy időtlen idők óta nyüszörgök neked képért az egy dolog.
Az, hogy velük feszítve pózolva és sugárzó happységgel fotózkodsz az egy másik.
Viszont a tudat, hogy míg velük látványosan boldog vagy, addig velem megesz az unalom.
Hiába próbálkozom mindenféle dologgal, az eredménytelenség szabályosan megőrjít!
És ez az ami elszomorít... :(

Vajon fele annyira is érezted valaha jól magad velem, mint velük?!

Én NEM Rád haragszom, hanem Magamra! Amiért így reagálom le a dolgokat, és bármennyire is érti az agyam az okokat, az érzéseim akkor is háborognak.

Azonban végül a hisztim rajtad csattant. Sajnálom! Én már csak ilyen bolond vagyok...

Van úgy, hogy nem vágysz az emberek társaságára, pusztán a zenére ami a füledben zúg.
Csak a zene kell és Ő...
Mert az egyedüllét vele teljesebb lehet...

Gondolatok a bűnbánás keserű cseppjeiről...

Nem tudom mi a jobb, vagy mi a helyes. Hogy mit kellene tennem, vagy épp nem tennem. Hogy mivel okozok örömöt, bánatot. Hogy mennyire viselsz el, amikor önmagam vagyok.
Bár sokszor én magam sem tudom ki vagy épp mi is vagyok...

Ha nem mondok semmit, csak őrlődöm.
Ha kimondom lehet megbántalak, pedig azt nagyon, de nagyon nem akarom!
De nem tudom úgy tenni, mintha az ami bánt, nem is bántana.
Végül téged és magamat is bántalak általa...

Azt mondod, ne kéregessek állandóan bocsánatot.
De ha egyszer úgy érzem ha nem teszem...

                       ***

Ha nem törjük meg a hallgatás üvegét, örökre közénk húzódik falként?!
Vajon te is gondolkodsz a történtek és a mostani dolgok helyzetén?!
Vajon megéljük a pillanatot, mikor mindez már csak egy kusza emlék?!
Vajon van a megoldásra mód, lehetőség?!

lehetőség...lehetőség...