Mindig is vonzott észak. A természet vad ám gyönyörű harca az időjárás viszontakságaival, a különös lelkületű északi emberek, a zene, a történet, szóval sokminden. És már jó ideje egy okkal több, hogy vágyakozzam a kelták északi jeges világába. Ez pedig egy olyan személy akihez foghatót talán sosem lesz alkalmam mégegyszer megismerni. A legnagyobb kérdés viszont az, akarok e megismerni mást, vagy örökké, és még azután is ragaszkodjam hozzád. Ha hallagtom a zenét, vagy kinézek a havas tájra máris hozzád repül a lelkem és a gondolataim.
Csak a végső lendület kell, hogy elrugaszkodjam a szirt széléről, és suhanva ereszkedjem a túlpartra, hozzád, és észak büszke népéhez. De félek...félek ugrani, nem azért, mert nem bízom abban, hogy elkapsz, vagy,hogy lezuhanok. Nem tudom megmondani mi is az oka, de még várnom kell, talán egy jel érkezik, és vele együtt a végső eltökéltség.
"ugorj-ugorj-ugorj, s én elkaplak, szorosan átölellek meg ne fázz, és vigyázok rád, míg kéred, vagy míg elég bátornak nem érzed magad, hogy szabadon szágúldj a természet vad szépségében. Fel egészen a legvégső peremig, és ott az északi fények a tanúi lesznek mennyire szeretsz,szeretlek. Kiáltod a nevem és én ott leszek veled!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése