My Valentin

Sosem szerettem ezt a napot, sosem voltam romantikus és ezt annyira hajtogattam, hogy majdnem én magam is elhittem. Majdnem...
Pedig ez nem így van és minél jobban szeretnék valamit annál jobban beágyazódik a fejembe, a vágyaimba, az álmaimba.

Hiszem, hogy eljön az a pillanat amikor levetkőzhetjük az utálatot. Nálam ez történt és az okozója Te vagy. :)
Persze még mindig nem vágyom nagy dolgokra, csupán hétköznapi apróságokra. Ha megtehetném elmondanám, hogy mit is jelentesz a számomra. Hogy úgy szeretlek, mint senki mást ezen a földön. Veled ébredek, veled alszom el, a telefonom a párnám alatt várva azt, hogy megcsörrenjen. Tárolva és elrejtve az üzeneteket, képeket, dalokat, emlékeket amik hozzád kötnek.

Ha megtehetném akkor egyetlen szoba jelentené a világot számomra. És ebben a szobában nagyon nagy és fontos helyed volna. A mai napon, Valentin, Bálint és a Szerelem rózsaszín giccsparádéjának a napján nem vágynék másra, mint egy közösen elkészített vacsorára és egy jó kis otthoni közös mozizásra. Akár kanapén, vagy szőnyegen ücsörögve, vagy az ágyban hol fekve, hol ülve. Mindegy hogyan, a lényeg, hogy Veled. Érintve, hallva, érezve, boldogan...

A zene az segít

Az éjszaka folyamán újból volt egy kisebb kiborulásom. Nyugi, semmi komoly, csupán a szokásos Bettis izék hozták rám a frászt.
Volt egy pont amikor már csak azért bőgtem, mert basszus bőgök. Őrület, mi?!
Aztán megpróbáltam lecsillapodni, mielőtt önsajnálatom tetőpontjaként újra visszamászok a földön fetrengős világvége fájdalomba. Két dal újra és újra és újra lejátszása végül meghozta a kívánt eredményt.
http://www.youtube.com/watch?v=PQmDUEv939A

http://www.youtube.com/watch?v=vDLSlg78gFU

Nem nagyon értem saját magamat sem, és ez ijesztő. Boldognak kellene lennem, mégis úgy érzem magam, mint aki folyamatosan a bőgés nevezetű kés élén táncolna. Nem akarom magam elemezgetni, mert elég ijesztő dolgokra következtetnék alappal/alaptalanul.

Szép mi?! Így visszatérni... én mégis örülök, hogy újra itt vagyok. Ki kell adnom magamból ezt a sok mindent...

A lélek tavasza

vajon eljöhet egyszer? 

Mostanában a leginkább így érzem magam, mint a képen látható virág.
Várok valamire, vagy valakire akinek sérülés nélkül, vagy legalább is minimális sérüléssel és bűntudattal megnyílhatnék.
És, hogy miért?!

Lássuk be, nem egyszerű engem szeretni...

Annyi mindent végig gondoltam már, annyi mindenről azt hittem, hogy épp jól, vagy épp rosszul csinálom amit csinálok.
Nem tudom, nem tudom, nem tudom... Nem vagyok más, mint egy sírdogáló kislány aki csak azt szeretné, ha valaki önmagáért, vagy épp önmaga ellenére szeretné.
Hiányzik a szeretet, hiányzik az érzés, hogy számítok, hogy érek valamit. Megint visszajutottam arra a pontra, hogy egyszerűen egy kis semmi vagyok. Senkinek fel sem tűnne, ha felszívódnék. Senkinek sem hiányoznék.
Egyedül vagyok, de nem fizikailag, hisz rajtam kívül még 4 ember él ebben a házban. Mégis, gyakran olyan, mintha a saját szellemem volnék.
Régen szerettem egyedül lenni, most viszont rettegek... éjszakánként alvás helyett összekuporodok és csak gondolkodom. Nem akarok senki terhére lenni. Nem akarok gondot, csalódást okozni. De nem tudok erős maradni...próbálom, de nem sikerül.
Lemondtam az írásról, mert úgy gondoltam jobb lesz, ha megtartom a sötétséget magamnak.
Azonban talán pont ez az ami lassacskán felőröl...

A férfi fán terem

A hivatalos ismertető ennyi lenne:
A párkapcsolati szakértőként publikáló Marin Frist (Anne Heche) azt hiszi, hogy mindent tud arról, hogyan tehetik egymást boldoggá az emberek. Tudománya kevésnek bizonyul, miután a vőlegénye megcsalja. Ezután Alaszkába, egy Elmo nevű kisvárosba költözik, ahol olyasmivel találkozik, amire egyáltalán nincs szüksége: facér férfiak tömkelegével.

Ám, ez korántsem fedi le a teljes valóságot. Minden spam nélkül csak annyit mondhatok, hogy gyönyörű természetes tájon, imádni valóan egyedi és meglepetéseket okozó karakterekkel teletűzdelt, reményt és csavart tartalmazó történet. :)
Jah és a garbós pasi... igen, mert van az a kor és az a típus amikor egy férfinek jól áll a garbó. Mit jól, istenien... :)


FONTOS: 
Sajnálatos módon amerikában végül lekerült a képernyőről, mert az amcsiknak annyira nem jött be. A világ többi pontján hatalmas rajongótábor persze kit érdekel?! *ideges* így 2 évadnyi szurkolás után az utolsó részen érezhető, hogy van az még tovább is és nézni is akarom, de nincs már mit...
Egyrészről szép, mert úgy zárod le, ahogy akarod. Másrészről viszont borzasztó, mert a nyitott kérdések ott motoszkálnak a fejedben és basszus, nincs happy end és így nem teljes a varázs... :,(

Valahányszor belekezdek a 17+19 X 40 percbe azonnal magával ragad és imádom-imádom-imádom :)
Minden egyes másodpercét átjárja az a bizonyos hangulat, és ilyenkor mindig úgy érzem, basszus, milyen jó is lenne egy ilyen kisvárosban és társaságban élni a valóságban... *.*

És, hogy mi mindent kaptam a sztoritól?! Nos, arról majd később... :P