Az a fajta ember vagyok akinek szüksége van a folytonosságra.
Nem kell mondogatni, lég, ha érzem, hogy valahol igen is része vagyok mások életének.
Sokszor hangoztatom, hogy nem érdekel a világ véleménye, holott mélyen magamban igen is nap mint nap küzdök, hogy megfeleljek.
Tudom, hogy gyakran sok vagyok. Nehéz engem szeretni és kibírni.
Gyakran túlkomplikálok és feleslegesen túlbonyolítok dolgokat.
Teljesíthetetlen elvárásaimról senki sem tud és így nem értik mikor épp emiatt kiakadok.
Próbálok változni, még ha apránként is, de a valódi természetemből nehéz engedni.
Tudom jól, hogy rengeteg hibám van. Sőt, több a rossz, mint a jó tulajdonságom.
Szeretném azt hinni, hogy valahol épp ezért, vagy ennek ellenére igen is számítok.
Hogy nem csak egy feleslegesen erőlködő ... vagyok.
Nem mindig érzem, hogy mikor mit kellene, vagy épp nem kellene tennem.
Hogy amit kimondok jó, vagy épp csak még rosszabbá tesz mindent?!
Talán nem is kell tudni, csak őszintén érezni?! Eddig azt hittem mindez számít.
Tévedtem... feleslegesen?! Talán számomra mindez bűn volna?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése