"Mint akit az örvény ránt le.
A szalmaszálba is belé kapaszkodom!"
2011. január 6., csütörtök
Többnek érzem magam
Az emberi természet rettentően telhetetlen tud lenni. Erre most rá kellett ébrednem sajnos saját magammal kapcsolatban. Nem épp túl felhőtlen érzés, de ez van.
Pár hete/hónapja még sok mindent megadtam volna azért, hogy a családom végre elismerje azt amit a szívemhez közel álló emberek próbálnak elhitetni velem. Az pedig nem más, mint hogy érek valamit. És van helyem a létezés ezen síkján.
Nos, azt hiszem elégedett lehetnék azzal amit kaptam. Ám én mégsem vagyok...
14 évesen beírattak a vendéglátó szakközépbe, azt hittem végre lesz valami.
Leérettségiztem, majd elvégeztem a vendéglátó technikust, azt hittem az érettségi és a szakma számít majd. -a körülményekre már nem is térek ki...-
Jelentkeztem egyetemre, anyám útkijelölésének köszönhetően, nem állattenyésztőnek, vagy kertészmérnöknek, mert szerinte annak nincs értelme.
Okai:
1. állattenyésztőként lovakkal, tehenekkel is kellene foglalkoznom, nem csak kis termetű állatokkal. -na és?! nekem nem számít, hogy apró, vagy nagyobb nálam *-*
2. már nincsenek állami gazdaságok ahova felvennének. -tulajdon képen ebben az országban lassan már semmilyen papírral nincs esélyed elhelyezkedni!
3. a nővéred már kertészmérnökire jár... -nos igen. A nővérem elvégezte a szőlész szakot
4. ha egyszer elkezdted a vendéglátást, csináld végig! -khm...
Nos, a Pannon egyetem Georgikon karának Gazdaságtudományi tanszékén Turizmus vendéglátás szakon, Vendéglátó szervezőnek tanulok.
Ez mind szép és jó, de mi a francnak?! 1,5 szenvedéssel -megtűzdelt küzdelem az egyetemi bürokrácia és a kivénhedt tanárok ellen- eltöltött év után anyám képes volt egy verőfényes napsütéses napon a fejemhez vágni, hogy azt remélte fodrász lesz belőlem!
Nem is tudtam, hogy a fodrászathoz vezető út vendéglátással van kikövezve... *antiszoc hangulat*
2010-et írunk, már csak két félév és remélhetőleg megkapom a diplomát, hogy mehessek szabadon oda ahova mindennél jobban húz a lüke kis szívem.
4+1 év közép szinten, 5 félév egyetemi szinten eltöltött idő után elértem azt, hogy a saját szüleim ráébredjenek tudok főzni... Hejhó hurrárum... :,(
És mi lett ebből az egészből?! Nem az tűnt ki nekik, hogy anyám bármilyen hülye receptet elmond, megcsinálom. Vagy, hogy elmondásuk után nagyjából képes vagyok megcsinálni azt amit előtte sosem láttam. Nem.
Bunkó vagyok, ha egyszer nemet mondok arra, hogy rám sózzák az ebédkészítést, míg ők lelépnek. A legszebb álmomból ráznak fel, hogy reggelire süssem meg azt a rohadt sajtot a pirítós mellé.
Pedig valhallára mondom, van Ausztriában egy szakács aki a tőlem lenyúlt egyik recepttel lett népszerű. :(
Egy szakoktató, aki több év távlatából is emlékezett rám. Ráadásul trükkös feladatainak megfelelve vívtam ki az elismerését. És eközben még a társaimra is ügyeltem.
És van egy ember aki mindenkinél többre értékeli azt, hogy képes vagyok egy egyszerű receptet és új, különlegesebb kosztümbe öltöztetni.
Egy nővér aki mindig azzal viccel, hogy az ételek kalóza vagyok amiért a recept olyanná válik esetemben, mint az eskü. Útmutató, de nem törvény. :D
Hát miért akkora baj, hogy többnek érzem magam annál aki lefőz egy 3fogásos vasárnapi ebédet?! De legfőképp, ezt miért nem látják meg azok akiknek az egyszeri elismeréséért küzdök annyi éve már... Mit tehetnék még?!
Pár hete/hónapja még sok mindent megadtam volna azért, hogy a családom végre elismerje azt amit a szívemhez közel álló emberek próbálnak elhitetni velem. Az pedig nem más, mint hogy érek valamit. És van helyem a létezés ezen síkján.
Nos, azt hiszem elégedett lehetnék azzal amit kaptam. Ám én mégsem vagyok...
14 évesen beírattak a vendéglátó szakközépbe, azt hittem végre lesz valami.
Leérettségiztem, majd elvégeztem a vendéglátó technikust, azt hittem az érettségi és a szakma számít majd. -a körülményekre már nem is térek ki...-
Jelentkeztem egyetemre, anyám útkijelölésének köszönhetően, nem állattenyésztőnek, vagy kertészmérnöknek, mert szerinte annak nincs értelme.
Okai:
1. állattenyésztőként lovakkal, tehenekkel is kellene foglalkoznom, nem csak kis termetű állatokkal. -na és?! nekem nem számít, hogy apró, vagy nagyobb nálam *-*
2. már nincsenek állami gazdaságok ahova felvennének. -tulajdon képen ebben az országban lassan már semmilyen papírral nincs esélyed elhelyezkedni!
3. a nővéred már kertészmérnökire jár... -nos igen. A nővérem elvégezte a szőlész szakot
4. ha egyszer elkezdted a vendéglátást, csináld végig! -khm...
Nos, a Pannon egyetem Georgikon karának Gazdaságtudományi tanszékén Turizmus vendéglátás szakon, Vendéglátó szervezőnek tanulok.
Ez mind szép és jó, de mi a francnak?! 1,5 szenvedéssel -megtűzdelt küzdelem az egyetemi bürokrácia és a kivénhedt tanárok ellen- eltöltött év után anyám képes volt egy verőfényes napsütéses napon a fejemhez vágni, hogy azt remélte fodrász lesz belőlem!
Nem is tudtam, hogy a fodrászathoz vezető út vendéglátással van kikövezve... *antiszoc hangulat*
2010-et írunk, már csak két félév és remélhetőleg megkapom a diplomát, hogy mehessek szabadon oda ahova mindennél jobban húz a lüke kis szívem.
4+1 év közép szinten, 5 félév egyetemi szinten eltöltött idő után elértem azt, hogy a saját szüleim ráébredjenek tudok főzni... Hejhó hurrárum... :,(
És mi lett ebből az egészből?! Nem az tűnt ki nekik, hogy anyám bármilyen hülye receptet elmond, megcsinálom. Vagy, hogy elmondásuk után nagyjából képes vagyok megcsinálni azt amit előtte sosem láttam. Nem.
Bunkó vagyok, ha egyszer nemet mondok arra, hogy rám sózzák az ebédkészítést, míg ők lelépnek. A legszebb álmomból ráznak fel, hogy reggelire süssem meg azt a rohadt sajtot a pirítós mellé.
Pedig valhallára mondom, van Ausztriában egy szakács aki a tőlem lenyúlt egyik recepttel lett népszerű. :(
Egy szakoktató, aki több év távlatából is emlékezett rám. Ráadásul trükkös feladatainak megfelelve vívtam ki az elismerését. És eközben még a társaimra is ügyeltem.
És van egy ember aki mindenkinél többre értékeli azt, hogy képes vagyok egy egyszerű receptet és új, különlegesebb kosztümbe öltöztetni.
Egy nővér aki mindig azzal viccel, hogy az ételek kalóza vagyok amiért a recept olyanná válik esetemben, mint az eskü. Útmutató, de nem törvény. :D
Hát miért akkora baj, hogy többnek érzem magam annál aki lefőz egy 3fogásos vasárnapi ebédet?! De legfőképp, ezt miért nem látják meg azok akiknek az egyszeri elismeréséért küzdök annyi éve már... Mit tehetnék még?!
2011. január 5., szerda
Sigh no more ladies,
Sigh no more.
Men were deceivers ever,
One foot in sea,
And one on shore,
To one thing constant never.
Then sigh not so,
But let them go,
And be you blithe and bonny,
Converting all your sounds of woe,
Into hey nonny nonny!
Ne sírjatok kisasszonyok,
Ne sírjatok.
A férfi, mint kalandor,
Fél lába itt,
S fél lába ott.
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj leány,
A férfiért.
Légy hetyke, fürge, pörge.
Csak vállat vonj, ha bánat ért.
Hey táncra körbe-körbe.
Ne nyújtsd a jajt,
Ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog.
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgy se lesz jobb.
Ne sírj leány,
A férfiért.
Légy hetyke, fürge, pörge.
Csak vállat vonj, ha bánat ért.
Hey táncra körbe-körbe.
Sigh no more.
Men were deceivers ever,
One foot in sea,
And one on shore,
To one thing constant never.
Then sigh not so,
But let them go,
And be you blithe and bonny,
Converting all your sounds of woe,
Into hey nonny nonny!
Ne sírjatok kisasszonyok,
Ne sírjatok.
A férfi, mint kalandor,
Fél lába itt,
S fél lába ott.
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj leány,
A férfiért.
Légy hetyke, fürge, pörge.
Csak vállat vonj, ha bánat ért.
Hey táncra körbe-körbe.
Ne nyújtsd a jajt,
Ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog.
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgy se lesz jobb.
Ne sírj leány,
A férfiért.
Légy hetyke, fürge, pörge.
Csak vállat vonj, ha bánat ért.
Hey táncra körbe-körbe.
2011. január 3., hétfő
Szívderítő büszkeség
Sokféle újévi indító bejegyzést fontolgattam. Végül a ma reggel történt dolgok nyertek.
A legcsodálatosabb ember, kit szeretni csak lehet örömteli hírrel lepett meg!
Beteljesül egy régi-régi álom, megkapja az állampolgárságot.
Egy csodás nagyapa, aki már nem érhette ezt meg a nagy eseményt.
Egy álom mit egy aprócska fiú álmodott, annyi év után beteljesül.
Egy ígéret, mit nem kellett megszegni.
Egy büszke szív, mely forrón dobog.
Egy könnyes tekintet, mely fátyolos varázslatot hint a világra.
Egy mindent eláruló mosoly, melyben annyi érzés gyűlik össze.
Egy felhőn üldögélő boldog, büszke nagyapa, ki most könnyes szemmel tekint kedves kis unokájára...
Elmondhatatlan boldogság. Annyi-annyi érzelem, túlcsordult szeretet, leírhatatlan büszkeséggel dübörgő szív. Tudod te jól, amit képtelen vagyok kimondani. Érzed azt, mit nem lehet elmagyarázni...
Észak büszke népe, újabb csodálatos emberrel bővül. Egy igazi Viking királlyal!!!
Csodállak, hiányollak, várlak, féltelek... IMÁDLAK míg élek!
A legcsodálatosabb ember, kit szeretni csak lehet örömteli hírrel lepett meg!
Beteljesül egy régi-régi álom, megkapja az állampolgárságot.
Egy csodás nagyapa, aki már nem érhette ezt meg a nagy eseményt.
Egy álom mit egy aprócska fiú álmodott, annyi év után beteljesül.
Egy ígéret, mit nem kellett megszegni.
Egy büszke szív, mely forrón dobog.
Egy könnyes tekintet, mely fátyolos varázslatot hint a világra.
Egy mindent eláruló mosoly, melyben annyi érzés gyűlik össze.
Egy felhőn üldögélő boldog, büszke nagyapa, ki most könnyes szemmel tekint kedves kis unokájára...
Elmondhatatlan boldogság. Annyi-annyi érzelem, túlcsordult szeretet, leírhatatlan büszkeséggel dübörgő szív. Tudod te jól, amit képtelen vagyok kimondani. Érzed azt, mit nem lehet elmagyarázni...
Észak büszke népe, újabb csodálatos emberrel bővül. Egy igazi Viking királlyal!!!
Csodállak, hiányollak, várlak, féltelek... IMÁDLAK míg élek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)